Itt a február, ez azt jelenti, hogy megérkezett a MY+ BOX meglepetésdoboz-sorozat legújabb kiadása! A doboz tartalma természetesen ezúttal is titok egyelőre, annyit azonban elárulhatunk, hogy csupa izgalmas és különleges darabra számíthattok most is, melyek között épp úgy lesz NON+ termék, mint más hazai tervezőtől származó különleges, egyedi darab!
Szokás szerint a februári MY+ BOX megjelenésének apropóján most megmutatjuk, mit rejtettünk előző havi dobozunkba, íme:
Farkas Anna tervezőgrafikus minden évben elkészíti Anaptár elnevezésű különleges naptárát. Az Anaptár jóval több, mint egy hagyományosan használható kalendárium. Egyszerre okos és szép, hiszen a napok felsorolásán túl megmutatja az évszakokat, hónapokat, heteket, napokat és ünnepnapokat, szerepelnek rajta a jeles napfordulók, a nyári és téli időszámítás kezdete, sőt olyan információk is, mint például a napkelte vagy a Hold és a Föld távolságának változása. A Nap és a Hold adatainak egyedülálló grafikai megjelenítésével megmutatja ezeknek az égitesteknek a mozgását az égbolton, és körkörös elrendezésnek köszönhetően a felhasznált hatalmas adatmennyiséget egy látványos, komplex, ugyanakkor bárki számára könnyen értelmezhető rendszerbe foglalja.
Az Anaptár 2019-ben elnyerte az a’design award silver winner 2019 díját.
A naptár mellett a NON+ BASIC kollekciójából egy szürke hajpánt és a DESIGN+ kollekcióból egy "less is more" feliratos fekete vászon szatyor került a januári dobozba.
A februári MY+ BOX is igazán különleges meglepetéseket tartalmaz majd, garantáltan nem okoz csalódást!