“…merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.”
W. S.
A NON+ idei őszi kollekciója a Fullness nevet kapta, melyhez a gazdag jelentéstartalommal bíró háromszög szimbólum társul.
A háromszög az ellentétek feloldásának jelképe, melyben két ellentétes erő harmóniában kapcsolódik össze a harmadik pontban. A háromszög az egyensúly és a harmónia szimbóluma is ilyen értelemben: a test, az elme és a lélek egységét jeleníti meg. Az alapvető erők egyensúlyát jelképezi, Platón számára pedig a bölcsesség jele.
“Úgy érzem, az elmúlt 10 évet követően a márka most ért el oda, hogy a tapasztalások, a tanulási folyamat és az általam megéltek kapcsán összeállt minden. Most érzem először, hogy egy fordulóponton megyek keresztül, ami minden tekintetben jó, nyugodt és a kerek egész érzését kelti bennem - a szálak összeértek. A teljességre törekszem nap mint nap és úgy érzem, ez a kollekciókon is visszatükröződik. Mára már kiegyensúlyozottabb és tudatosabb minden napom és ezt a tapasztalatot igyekszem beépíteni, továbbadni a ruhákon keresztül” - mondja Kiss Sarolta, a NON+ tervezője.
A NON+ őszi kollekciójában a márkára oly jellemző fekete-fehér kontrasztok mellett a szintén karakteres piros szín is helyet kap. A letisztultság, a belső értékek hangsúlyozása a külcsín helyett, a kényelem és a sportos elegancia továbbra is fő szempontok voltak a tervezés során. A sportosabb, vagányabb anyagok használata, az elegáns szabásvonalak és a nőiesebb modellek továbbra is meghatározók, így a “less is more” örök mottó most is - mint mindig - aktuális.
Őszi kollekciónkhoz a MIMIKRIDesign táskáit választottuk kiegészítőül, melyek nem csak különleges formaalkotásuk miatt izgalmasak, hanem környezettudatos designszemléletük okán is: minden egyes darab újrahasznosított bőrből - kabátokból, nadrágokból - készül, megjelenésükben pedig tökéletesen illenek a NON+ stílusához.
Fotó: Kiss Lenke 'Dalocska'
Modell: Farkas Laura
Smink, haj: Agnes Pataky Makeup artist
Táskák: MIMIKRIDesign