Folytatódik új sorozatunk, melyben kedvenc budapesti üzleteinket, kávézóinkat, éttermeinket mutatjuk be, ahová különösen szívesen járunk és amelyek valamilyen módon kötődnek a NON+ szellemiségéhez.
Ezúttal a Vitkovics Mihály utcában nem régiben nyílt PaUZa lakberendezési boltba látogattunk el, ahol természetes anyagokból készült környezettudatos és fenntartható lakberendezési tárgyakat, kiegészítőket és ajándékokat találunk.
A PaUZa története önmagában különösen inspiráló! Történt ugyanis, hogy Évi és Zoli, a márka alapítói 2016-ban nagy lépésre szánták el magukat: akkori marketinges és mérnök állásaiktól megválva összepakolták hátizsákjaikat és világkörüli útra indultak. "Elindultunk felfedezni mi is rejlik bennünk. Úgy döntöttünk, hogy a nagy újrakezdés előtt beiktatunk egy hátizsákos utazást. Életünk eddigi legnagyobb kalandja volt. Amellett, hogy más lett az élethez való hozzáállásunk, egy életre megváltoztatott és összekovácsolt minket" - mesélik.
A nagy út során kikristályosodott, hogy mi az, ami igazán fontos számukra, mivel szertenének foglalkozni a jövőben. Hazatérve létrehozták a PaUZa webshopot, benne olyan lakáskiegészítőkkel, amiknek összeválogatását a lelassult pillanatok inspirálták, tudatosságot és több odafigyelést hirdetnek a vásárlási döntésekben és többnyire lassú folyamatokkal, kézzel készült, környezetbarát alapanyagokból készülnek. A webshopot hamarosan a kis belvárosi üzlet megnyitása követte.
"Filozófiánk meglehetősen egyszerű. Szeretjük a szép, egyszerű és funkcionális tárgyakat. Hiszünk abban, hogy az otthon akkor igazán otthon, ha benne képes vagy bármikor egy rövid szünetet tartani, jelenben lenni és élvezni az élet egyszerű, de szép pillanatait. A világot helyetted megállítani nem tudjuk, de hisszük, hogy a körülötted lévő tárgyak mind inspirálják az egyszerű és szép pillanatok megélését" - mondják az alapítók a PaUZa szellemiségéről.
Számunkra különösen inspiráló a PaUZa története, melynek tanulsága leginkább az, hogy sosem késő újratervezni, újragondolni, hogy mivel szeretnénk igazán foglalkozni, mit tesz bennünket boldoggá. Akár egy sikeres karierrel a hátunk mögött sem - sőt, ebben az esetben még izgalmasabb a döntés és persze talán még több bátorságot kíván a váltás, de ez benne az igazi kihívás! A lényeg az, hogy megteremtsük magunkban az egyensúlyt és harmóniában éljünk a hétköznapok pillanataiban - erre bíztat minket Évi és Zoli története.
Köszönjük a PaUZa vendéglátását és sok sikert és boldogságot kívánunk számukra az új úton!
Fotó: Kiss Lenke 'Dalocska'
Modell: Laura Farkas